VARGA T. LAJOS
Varga T. Lajos vagyok, Miskolcon születtem, itt jártam iskolába, itt töltöttem az ifjúságomat és a felnőtt éveimet.
A fotózást édesapám szerettette meg velem. A fényképezéssel kisgyerekként kerültem kapcsolatba, édesapám 1957-es első kisfilmes Tessar optikás, Altix fényképezőgépén tanította meg az alapokat. Az exponált előhívott filmet a fürdőszobában hevenyészve berendezett laborban egy bakelit törpe nagyítógépen kinagyítva hívtuk elő papírképpé. Nagyon szerettem fotózni, de ez általában valamilyen családi, iskolai eseményhez, vagy nyaraláshoz kapcsolódott csak.
2004-ben ismerkedtem meg a digitális technikával, egy Fuji bridge géppel. Nem voltak már mennyiségi korlátai a fényképezésnek, belemerültem a természetfotózásba. 2013-ban egy súlyos műtét kapcsán átértékeltem a hátralévő éltemet és rádöbbentem, hogy sokkal többet jelent a fotózás számomra, ezért jelentkeztem és elvégeztem egy féléves fotós tanfolyamot Budapesten, ahol a legnagyobbaktól tanulhattam. Tanáraim voltak többek között Martin Szipál, Jung Zseni, Korniss Péter, Díner Tamás és a fiatalok közül Szandelszky Béla, Kőhalmi Péter, Körmendi Péter.
Ettől kezdve más szemmel néztem a világra, a fotózás összes műfaját kedvelem, de leginkább a portréfotózás, a riportfényképezés és a természetfotózás, amit igazán szeretek.
Szükségét éreztem egy olyan társaságnak a megkeresését, amely a fotózást a hobby mellett, művészi szintre emelését segíti, ezért csatlakoztam 2014-ben a Miskolci Fotóklubhoz.